Szia!

Szegeden a Szabad Szoftver Konferencián beszélgettem több BSD-ssel. Felmerült hogy a HUP-on[1] említett problémám a mai napig megoldatlan. Röviden: egy olyan cégnél dolgozom amely folyamat irányítással foglalkozik. Egyik általunk használt rendszer a Yokogawa Centum[2]. Több generációs változata van, amelyek ebből következően wingyógyszer-en, egy UNIX változaton és FreeBSD-n is fut.

FreeBSD-ből az 5.4-es változatot támogatják, arra fordítottak mindent. Szeretnénk újabb FreeBSD kiadás alatt működésre bírni a rendszert, két ok miatt. Egyrészt az újabb PC hardver támogatás miatt, esetleg Xorg-ot használva (hivatalos kiadás XFree86-ot használ 5.4 alatt). Másrészt szeretnénk virtualizálni és úgy megosztani a mérnökök közt a vele való munkát.

Bátorkodtam elsőnek 7.2 alá kitömöríteni a saját csomagját. Telepítőjére "Exec format error. Binary file not executable." üzenetet kapok. Egy ideig próbálkoztam mindenféle compat csomag beszerzésével és telepítésével, sikertelenül. Aztán feladtam, mondván ne ugorjak ekkorát a kiadások közt, megpróbáltam 5.5-re feltelepíteni. Ott is ugyanazt a bináris inkompatibilitást kaptam. Innentől kezdett gyanús lenni, hiszen patch kiadáson belül nem lenne szabad ekkora eltérésnek lennie. Kipróbáltam a hozzáadott ksh-t is, de ugyanúgy bináris inkompatibilitás hibát kaptam. Megnéztem, statikusan van fordítva és így sokat nem tudok megállapítani róla.

Magát a telepítőt semmilyen formában nem adhatom ki, de a ksh-t szivesen odaadom bárkinek aki ki akarja próbálni.

Virtualizáció témában szintén elakadtam. VirtualBox-ban nem megy a hálózat, amire viszont nagy szükségem lenne; kvm eszméletlen lassan teszi a dolgát (a CPU nem támogatja a hardveres virtualizációt). VMWare Player-ben minden jó lenne, ha be tudnám állítani alatta az XFree86-ot hogy legalább 1024x768-ban menjen. Sajna 320x240-ben ha hajlandó elindulni és nem tudom mit rontok el. Ha valakinek van működő konfigurációja, szívesen venném ha megosztaná velem. Amit én látok az az, hogy nem talál elég video RAM-ot, csupán 8 Mb-ot. Ettől lehet hogy nem tud nagyobb felbontást; de hogyan lehetne rávenni hogy lásson annyit amennyit szeretnék? Próbálkoztam ugyan a VideoRam megadásával a videokártya beállítás szekciójában, sikertelenül.

Kernel-t is fordítok ha szükséges, bár már ott elakadtam hogy hol szerzem be a forrást. CD-ből egyelőre csak az elsőt töltöttem le. Belső hálózatról esélytelen a cvsup használata a kimenő kapcsolatok korlátozása (tiltása) miatt.

Bármilyen segítséget/ötletet szívesen veszek.
Üdv, Laci/GCS
[1] http://hup.hu/node/74956
[2] http://www.yokogawa.com/dcs/products/cs3000/overview/dcs-3k-0101en.htm